Akik sztondulnak, azok velem vannak, tiszteletes úr!

A fiatal lelkésznő a barátait figyeli.

Voltak vagy negyvenen közülük a karácsonyi istentiszteleten. 1984-ben járunk.

Az a bőrkabátos, felnyírt hajú fiú becsukott szemmel mosolyog, a feje jobbra-balra billeg. Mellette a lány, aki a lelkésznő irodájában szokott aludni az asztal alatt, hogy kipihenje az éjszakai csavargást – szigorúan 10-től 16-ig -, úgy tűnik, békés álomba merül a fiú vállán, szája szélén nyál és hab rezeg.

A lelkésznő segíteni akar.

A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszióban dolgozott már három éve. Szabad kezet kapott.

– Esperes Úr, a Kallódó Misszióban mit csináljak?

– Amit akar, angyalom.

Elkóborolt diákokat keresett, de drogosokat talált mindenhol. Valahogy Ők csapódtak hozzá. Három éve még többen voltak. Magában számol. Nyolcan haltak meg azóta – csupa keménydrogos.

Mi is megy náluk? – hydrocodin intravénásan; Gracidin; Noxyron; Codein és Coderin. Morfin. Ópiumálmok. Máktea és lengyel kompót.

„Az Úr születése a megváltás kezdete” – mondja a lelkész a pulpituson.

karácsonyi áhítat 1984 telén. A lelkésznő körbenéz. Üveges tekintetek mindenfelé.

„Mindenki sztondul. akit én hívtam” – állapítja meg a lelkésznő. „Ez az éjszaka sosem múlik el, ez a nap sosem kel fel Budapesten” – motyogja egy srác.

Így született meg a drogmisszió, egy átsztondult karácsonyi áhítat alatt.

Victorné Erdős Eszter

Kategória: Mi írtuk | A közvetlen link.